Ismét téma lesz a magyarországi jogállamiság és az alapvető jogok megsértése az EP-ben
Korábban öt frakció kezdeményezte, hogy helyezzék erősebb nyomás alá Magyarországot.
Korábban öt frakció kezdeményezte, hogy helyezzék erősebb nyomás alá Magyarországot.
Angela Merkel volt német kancellár most kapta meg a legmagasabb állami kitüntetést, ami közvetlenül a távozása után még magától értetődő lett volna, ám az azóta eltelt idő több kérdést is fölvet politikája helyességéről.
Az EP-képviselő szerint ez nem fér bele az unió elvárásaiba.
Az Európai Bizottság elnöke közös európai megközelítést sürgetett az ukrán mezőgazdasági termékek megnövekedett behozatalával kapcsolatos probléma kezelésére.
A panasz okán akár a mentelmi jogát is felfüggeszthetik.
A jelenlegi és az előző tajvani elnök ellenkező irányú útja és Emmanuel Macron francia államfő pekingi látogatása a hangsúlyos diplomáciai gesztusokon túl is jelezte, milyen kusza a helyzet Kína, az USA és Európa viszonyában, illetve Tajvan ügyében.
Mark Galetti Oroszország-szakértő szerint nem kizárt, hogy a Kreml rendelte meg a katonai vlogger elleni merényletet. A Guardian és a Die Welt a Trump-perről és annak lehetséges következményeiről ír, előbbi úgy fogalmaz, fájdalmasan behatárolt Trump értelmi és érzelmi horizontja. Mi következik, ha ismét Trump lesz az elnök? Mit tehet ennek érdekében Putyin? Hány határkerítés van most világszerte? Válogatás a nemzetközi lapok írásaiból a hvg360-on.
Az Európai Bizottság elnöke április 5-7. között Emmanuel Macron francia elnökkel együtt Kínában tartózkodik, hogy magas szintű egyeztetéseket folytasson a kínai államfővel és más magas rangú kínai tisztségviselőkkel.
Kedden kezdődik az Európai Bizottság elnökének és a francia köztársasági elnöknek a kínai látogatása, amely előtt Ursula von der Leyen élesen bírálta Kínát, mondván, az egyre elnyomóbb politikát folytat otthon, és egyre agresszívabbat külföldön.
Egymillió aláírást gyűjtene össze a Ryanair annak érdekében, hogy rávegye az Európai Uniót, lépjen fel a francia légiforgalmi irányítók további sztrájkjaival szemben. A felhívásuk címzettje Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
A modellt váltott felsőoktatási intézmények vezetői azért érzik igazságtalannak az Európai Bizottság döntését, mert úgy vélik, az új struktúrában versenyképesebbé vált az intézményük.
A tervek szerint már a nyáron megkezdheti munkáját a nemzetközi agressziós bűncselekmények kivizsgálásával foglalkozó központ (ICPA). Ursula von der Leyen nyomatékosította, hogy Oroszországot és Vlagyimir Putyint felelősségre kell vonni az ukrajnai háború során elkövetett bűncselekményekért.
Az Európai Bizottság elnöke az olasz partoknál történt tragédia okán migrációs és menekültügyi paktum elfogadását sürgette.
Ursula von der Leyen és Charles Michel is megszólalt a háború egyéves évfordulóján. Von der Leyen üzenete nem említette meg, hogy netán lenne bárki is Európában, aki nem vállalna feltétlen szolidaritást Ukrajnával.
Mit tudtunk a közelgő háborúról három nappal annak kitörése előtt? Milyen hírek jelentek meg pontosan egy évvel ezelőtt a hvg.hu-n és a többi híroldalon? Hogyan égette be saját emberét Putyin és mit üzent Orbán? A közelgő évfordulóig minden nap felidézzük a baljós előjeleket. 2022. február 21-e van...
Az Európai Parlament újabb állásfoglalást fogadott el Ukrajna támogatásáról annak apropóján, hogy a háború lassan egy éve tört ki. A dokumentum vitáján az Európai Bizottság elnöke és az EU külpolitikai főképviselője is részt vett, de sem ők, sem a képviselők nem osztották a magyar kormány „békepárti” álláspontját.
A magyar bővítésügyi biztos azt állítja, szavait félreértették.
Ursula von der Leyen szerint fenn kell tartani a nyomást.
A Bizottság elnöke a Pfizer vezérigazgatójával, Albert Bourla-val SMS-ezett hónapokon át, mielőtt az Európai Unió megkötötte volna a vállalattal a vakcinavásárlási ügyletét.
"A magyaroknak nem igazuk van, hanem igazuk lesz!" – posztolta a miniszterelnök, miután az Európai Parlamentben nemrég Manfred Weber és Ursula von der Leyen is arról beszélt, hogy a migráció miatt szükséges lehet megerősíteni az EU határvédelmét.